2011. február 28., hétfő

Narancszselés dinoszauruszok

Azt hiszem ez lesz a kedvenc formám az örvényes után. :) Nővérem gyerekeinek készültek. El is fogyott, mint mindig. :)
A zselét Bence készítette, ő ért hozzá. Szerintem hasznos infót oszt meg velünk. :)
Szaloncukornak is jó lesz. ;)


Kb. 15 dkg csokoládét felolvasztunk. (én továbbra is a kedvenc kisgépemmel teszem mindezt). Nagyon bevált, csak ajánlani tudom minden bonbonfüggőnek. :)))

Ecset segítségével becsokizzuk a formát, majd lehűtjük a mélyhűtőben kb. 15 perc alatt. Rákanalazzuk a zselét még enyhén folyós állapotban (lásd lentebb az elkészítését), és szinte azonnal meg is dermed. (azért én még betettem pár percre a mélyhűtőbe. Aztán bevonjuk csokival, ismét lehűtjük és csak úgy roppan a szánkban a dinoszaurusz.

Itt már látszik is, hogy meg van dermedve a zselé. 

Bence:
Ha a bolti zacskós tortazselatinok felhasználásával, és leírása alapján fogunk hozzá jó eséllyel számíthatunk a kudarcra. Pedig zselét nagyon egyszerű készíteni, csak ezeket a zacskós "jótanácsokat" nem szabad megfogadni.:)  Egyrészt ezek jó adag  cukrot és egyebet tartalmaznak, alacsony valódi zselatin tartalom mellett, azaz segítségükkel kb 1 dl folyadékból is épphogy megdermedő masszát lehet készíteni ami szobahőmérsékleten már le is csúszik a tortáról.
Szóval első lépésként szerezzünk be egy zacskó rendes zselatint. Többnyire kék színű, normál fűszeres zacskó méretű Rozi féle. Ez semmilyen egyéb anyagot nem tartalmaz mint zselét.
Az egész zacskó felhasználásával fél liter folyadékból tudunk igazán jó kemény zselét készíteni (ezzel már lehet aszpikolni, illetve rostdúsabb folyadékokat is zselésíthetünk).
Ha követjük a zacskó leírását akkor a tortán remegő lazább kocsonyát kapjuk.  A folyadékot elkezdjük melegíteni, és ahogy kezd langyosodni, szépen hozzákeverjük a port, kevergetjük hogy szépen oldódjon és amint felforr már le is kapcsolhatjuk, mert kész.
Az öntéssel érdemes addig várni amíg eléri a szobahőmérsékletet, illetve amíg nem kezd el darabosan megdermedni, de már massza szerű az állaga. Ilyenkor a legkényelmesebb bánni vele.
Ha bármit elrontunk, nincs semmi baj mert melegítést követően újra kezdhetjük a formázást.
  

Narancszselé:

A bonbonokhoz kb 4-5 narancs levét kifacsartam, és fél zsacskó zselatinnal felforraltam.(ebből a mennyiségből maradt egy másik bonbonforma teletöltésére is)
És ennyi. Semmi hozzáadott cukor. 
Kicsit vártunk míg kihül, ráadásul öntéskor a hideg forma miatt nagyon hamar rendesen bekeményedett. Még 10 percet töltött a fagyasztóban és az aljára felvitt  csokimázat is elbírta komolyabb visszaolvadás nélkül.

Ha tisztán formázott zselatint szeretnénk, akkor a szilikonformákba érdemes belefagyasztani úgy mintha jégkockát készítenénk, különben hajlamos beleragadni. 
Keményre fagyva tökéletesen leválasztható, aztán már csak meg kell várni míg "kienged" és visszatért hagyományos zselé állaghoz. (ha félünk hogy túlolvad, akár a hűtőben is hagyhatjuk egy napra).

2011. február 27., vasárnap

Vajkaramellás bonbon

Vigyázat édes! :)
Pár hete Citromhabnál láttam vajkaramellát. Nagy kedvenc, viszont mostanság le vagyok tiltva ilyenekről. :(
Gondoltam bonbonba öntöm a lelkem, itt-ott hibádzik, mint ahogy én is, viszont mindketten elégedetten hümmögtünk és megállapítottuk, hogy 1 darab bőven elég belőle. :))

(Bence kb. 15 perc múlva: "Azért én eszek még 1 darabot, hátha meggyógyulok." :)

Vajkaramella: (leosztva a 15 db bonbonhoz)

60 g barna cukor
40 g vaj
50 ml tejszín
Odatesszük forrni és kb 15 percig kevergetjük, hogy ne égjen le.

15 dkg jó minőségű csokoládét felolvasztunk, jó alaposan kikenjük ecset segítségével a bonbon formánkat, majd kb 15 percre betesszük a mélyhűtőbe.
Közben kihűl a karamellánk is, és kezd megdermedni.
Amint a csoki kész kiskanál segítségével belekanalazzuk a vajkaremellát és visszatesszük pár percre a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen kicsit.
A végén bevonjuk a tetejüket a maradék csokival, ismét kb 15 perc hűtés következik és már lehet is hümmögni. 

2011. február 23., szerda

Calzone és pizza golyók

A szokásos és már bevált Pizza tésztánk egyik feléből pizza a másik feléből pedig ez a calzone készült és  próbaképp pár darab pizza golyó vagy tekercs.
 

A pizza tészta receptje:

2 db 30 cm-es pizza készíthető a receptből.

280 ml víz - (1 és 1/4-ed csésze)
30 ml olíva olaj - (2 ek)
450 g liszt - (4 csésze)
75 ml só - (1,5 tk)
2,5 ml cukor - (0,5 tk)
5 ml szárított élesztőpor - (1 tk)

Töltelék:  Bence-féle bevált ragu (melyet a cukkinis lasagne-nál is megtalálhattok)

fél kg darálthús (sertés vagy marha)
2 fej hagyma
1 répa
egy szelet zeller
3 dl húsleves

Két fej hagymát apróra vágunk, egy nagy répát és egy kevés zellert reszelünk mellé, és elkezdjük pirítani, majd rádobjuk a fél kg darált húst és addig pirítjuk, amíg a hús már nem nyers. 
Ekkor kb. 3 dl húslevest alaplét öntünk hozzá, fokhagymaport, görög zöldfűszerek (bazsalikom, oregano, kakukkfű) és szerecsendió társaságában, továbbá nyomunk bele egy adag paradicsomsűrítményt. 
Öntünk hozzá még némi vizet, csak hogy legyen, ami elfőjön és kb. 30 percig rotyogtatjuk, amíg sűrű masszát kapunk.

itt egy homályos kép a belsejéről

A tésztát lisztezett munkalapon vékonyra kinyújtjuk,  jó nagy kerek szaggatóval kiszaggatjuk (jelen esetben az ikeás evőeszköz lecsöpögtető bizonyult a legjobbnak) majd a kör egyik felét megtöltjük töltelékkel + sajttal. Ráhajtjuk a tésztát, jól lenyomkodjuk a szélét és olajjal vékonyan kikent tepsibe tesszük. 

Golyó/tekercs: ugyanúgy készült mint a calzone, annyi különbséggel, hogy téglalap formájúra nyújtjuk a tésztát, megtöltjük a töltelékkel és sajjtal, feltekerjük és feldaraboljuk. 

Előmelegített sütőben kis-közepes lángon kb. 15 perc alatt megsül.

2011. február 19., szombat

Churros

Ez a churros fantasztikosz...! :) Szeretjük, túlságosan is, ezért sem készül olyan sűrűn. :) 
update: újrafotóztam! :)


Hozzávalók: 

2,5 dl  víz
2 evőkanál barna cukor
fél teáskanál só
8 dkg vaj
15 dkg liszt
2 tojás
1/2 tk vanília kivonat
fahéjas cukor a hempergetéshez

Egy lábasba beleöntjük a vizet, barna cukrot, sót és a vajat. Amikor felforr, pár perc múlva hozzákeverjük a lisztet. Jól elkeverjük, majd hagyjuk kicsit kihűlni.
Ezt követően hozzáadjuk a tojásokat és a vanília kivonatot, majd robotgép segítségével simára keverjük.
Odatesszük a tűzre az olajat (nem kell bő olaj, de forró legyen) és elkészítjük a fahéjas cukrot, hogy lecsöpögtetés után rögtön meg tudjuk hempergetni benne a fánkokat.
Csillagformájú véget teszünk a habzsákra (célszerű eldobható habzsákot használni, abból nem folyik szanaszét a massza a varrásnál - tapasztalatból mondom), beletöltjük a masszát és szépen kinyomkodjuk a forró olajba. Hamar sül.

habzsák, csillagvéggel
sülnek a fánkok

Forrás: innen.

2011. február 18., péntek

Sertéskaraj raguval

Ez amolyan félig Budapest-szelet és félig Jóasszony módra készült sertéskaraj. Vagyis inkább a hűtőben fellelhető és mélyhűtőben sok helyet foglaló termékek egyesítése Emőke módra. Amiből finom kaja lett. :)


Hozzávalók: 4 szelet sertéskaraj; fél kg gomba, 20 dkg zöldborsó, 1 marék kockázott bacon, 2 fej vöröshagyma, 1 tk pirospaprika, majoranna, bors, fokhagymapor

A sertéskarajt felszeleteljük, kiklopfoljuk és félretesszük. 
A hagymát felkockázzuk és a baconnel együtt odatesszük párolni. Nem kell olaj, mert a bacon engedni fog annyi zsírt, amennyi kell nekünk. 
Közben egy másik edénybe odatesszük a borsót főni. Amíg fő a borsó gyorsan felszeleteljük a megmosott, megpucolt gombát. 
Amint kész a borsó, a gombával együtt rászórjuk a baconos-hagymás keverékre és fűszerezzük ízlés szerint. 
Pár perc alatt megpárolódik minden. A ragut kiszedjük egy tálba és a szaftján jól átpirítjuk a húst. Amint kész a hús, visszaöntjük rá a ragut és lefedve rotyogtatjuk még úgy 5 percig.

2011. február 16., szerda

Rózsafánk

A recept az első szakácskönyvemből származik, amit szerintem örököltem a nővéreimtől. Annyit használtam, hogy lapokban áll. ;)

Címe: Gyerekek főzőkanállal. :))))

Hozzávalók (kb 16 darabhoz): 35 dkg liszt, 3 egész tojás, 1 zacskó sütőpor, 15 dkg porcukor, 3 kanál tejföl, 1 csipet só - ez az eredeti recept. Ehhez én még tettem pici rumot és piros ételfestéket + 1 tojásfehérje az összeragasztáshoz, kisütéshez olaj

A hozzávalókat keverőgép segítségével összedolgozzuk. Kb. 5 perc alatt gombóccá formálódik, kivesszük és lisztezett deszkán (ja ez nekem nincs), munkalapon átgyúrjuk, majd vékonyra (késhegynyire) nyújtjuk.

Ha van 3 különböző méretű virág-kiszúrónk, akkor azt használjuk, ha nincs, akkor 3 különböző poharat.
Én a felét így csináltam, a felét úgy. 
Az alja egy nagyobb pohár segítségével készült. Lisztezett késsel bevagdossuk kb 5-6 helyen, ügyelve arra, hogy ne vágjuk be túl mélyen, majd megkenjük tojásfehérjével a közepét. 
A középső virágformát (ha még mindig poharat használunk, előtte vagdossuk be) és úgy helyezzük rá az alsó részre, hogy a bevagdosott rész ne ugyanoda essen - fordítsunk rajta.
Ismét tojásfehérje, majd a legkisebb virág a tetejére. 
Vagy az ujjunkkal, vagy egy lisztezett fakanál segítségével lyukat nyomunk a közepébe, ügyelve arra, hogy ne szúrjuk át a tésztát. 
sütés előtt (ez féladag, 8 db)
Bő és forró!!! olajban kisütjük úgy, hogy fejjel lefelé tesszük bele a fánkokat, majd pár perc múlva megfordítjuk. Hamar sül, figyelni kell!

Lecsöpögtetjük és lekvárt teszünk a közepébe.

2011. február 15., kedd

Karfiolkrémleves

Egy újabb RÉM-leves Bencének. :))) 
Feladat: készíts egy olyan ételt a párodnak, amit nem szeret úgy, hogy:
- megegye (vagy egyen belőle)
- esetleg meg is dícsérje
- de továbbra se tartozzon a kedvenc ételei közé ;))
Sikerrel jártam! :)

Bevallom én kívántam nagyon a levest, nem Bencének készítettem, mert tudtam, hogy a karfiol is tíltólistán van nála, ettől függetlenül tökre boldog voltam, hogy evett belőle és ízlett is neki.
"Ez *#|ף$&đ* finom!!!!!" És csak úgy a fazékból falatozott...úgy jó az, emberek vagyunk...

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma
1 fej karfiol (miután rózsáira szedtem 27 dkg-t nyomott)
1 db  krumpli
1 l húsleves alaplé (kockából készítettem - ezért sózni már nem sóztam)
fűszerek: fehérbors, majoranna, lestyán, őrölt szerecsendió 
kb. 2 evőkanál tejföl
gorgonzola sajt
füstölt sajt
parmezán

A hagymát apró kockára vágjuk, kevés vajon odatesszük párolni. Közben apró kockákra vágjuk a krumplit és a rózsáira szedett, jól átmosott karfiolt a hagymás keverékre öntjük. Átforgatjuk majd felöntjük kb. 1 liter húsleves alaplével. (pont ellepje)
Fűszerezzük és kb 20 perc alatt puhára fő minden. Levesszük a tűzről, átturmixoljuk, visszatesszük a tűzre, belekeverjük a tejfölt és teszünk bele sajtokat. Majd rottyantunk még rajta és kész.

u.i.: sztm a gorgonzola sajton volt oda nem illő penész is, lehet attól volt ez olyan finom ;))

megj (Bence): - így megfelelően fűszerezve és szétfőzve a karfiol amúgy iszonytató állaga megszűnik.
A túlságosan "karakteres" karfiol mellékíze (ami miatt pont nem szeretem a karfiolt) pedig kellemesen pikánssá szelídül.
Egy kicsit olyan ez, mintha az ember a paradicsomot kizárólag menzás paradicsomos káposztában előfordulva ismerné,  lasagne raguban pedig nem.

2011. február 14., hétfő

Valentin-nap

Ezt a napot utáltam akkoris, ha nem volt senkim, meg akkoris ha volt valakim. :)) Na de mindegy...most van nekem a Bencém, ezért szeressük, őt is... ;)

Én most itthon "tanulok", kérdeztem reggel Bencét mit készítsek?! Mivel ő most volt 1,5 hétig beteg, enni nem nagyon tud most semmit, nekem 1 hete fáj a torkom (ellenállok akkoris) és hulla fáradt is vagyok, így csak egy dolgot mondott: IKEA HÚSGOLYÓT. Király lett.(Receptért klikk a névre)


2011. február 10., csütörtök

Banános-mákos-zabpelyhes sütike

forrás: innen


Valami mákosat szerettem volna enni...aztán ez lett belőle. Nekem ízlett...érdekes a mák-banán együtt. 

Hozzávalók: 2 banán; 10-12,5 dkg barna cukor, 50 g darált mák, 250 g kefír (vagy natúr joghurt); 135 ml tej; 125 g zabpehely; 100 g liszt és fél teáskanál sütőpor

Egy edénybe az egyik banánt villával nyomkodjuk össze és keverjük hozzá a cukrot, tejet. 
Egy másik edénybe tegyük a lisztet, sütőport és keverjük hozzá a zabpelyhet és a mákot is. Aztán keverjük össze a két edény tartalmát és adjuk hozzá a kefírt. 
Sütőpapírral kibélelt tepsibe (kis tepsi kb 10x15 cm) öntjük. A másik banánt felkarikázzuk és diszítjük.
Előmelegített sütőben közepes lángon kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni és úgy szeleteljük.

2011. február 9., szerda

Megint egy díj...!

Na most már csak az OSCAR-t kérném, ha lehet, de valami kézzel fogható, esetleg ehető változatban ám! Hamarosan lesz az is, február 27-én. :P Szeretném annyi mindenkinek megköszönni.... :))))

de egyelőre csak Makacskának , hogy gondolt ránk!!! :) 


Hát persze hogy nincs még egy olyan jó blog, mint az enyém/miénk, ezért tovább se adom, ne is legyen. ;))

Ezek a láncbloggeráldíjak amúgy? Most ha nem küldöm tovább 3 napon belül 5 bloggernek, akkor megreped a bejglim? :))
Aztán ha odaég a babapiskótám küldhetek nektek sürgősségi lisztdonor felkérést?:)

2011. február 8., kedd

Dupla húsos-sajtos hamburger

"Hambiiiiit akarok! De olyat, amit Te csinálsz!" :))) - hisztezett Emőke, majdpedig rosszul lett tőle, pont mint a mekistől szokott. :P

  
2 dolgon múlik, hogy hasonló legyen a gyorséttermi hambikhoz:

1. a húspogácsa magas marhahústartalommal bírjon (minimum 90%)
2. a hamburger zsömle belsejét meg kell pirítani (ezt én hőlégfúvóval teszem, erről majd későbbiekben lesz kis videóbejátszás is) 

Hozzávalók: hamburger zsömle; fagyasztott húspogácsa, sajt; hagyma; 
opcionális: vékonyra szeletelt paradicsom, csemegeuborka; jégsaláta; 
ízlés szerint: kecsöp, mustár, majonéz
Teflon serpenyőben a húst megsütjük. Nem kell alá semmi olaj, mert úgyis enged zsírt. Lapáttal nyomkodjuk lefelé, mert különben felkunkorodik a széle. 
A zsömléket megpirítjuk és belepakolunk mindent amit szeretnénk. A kecsöp-mustár-majonézzel óvatosan bánjunk, mert könnyú túladagolni.

2011. február 5., szombat

Sültzeller

Ez a legújabb kedvenc..."sültkrumpli helyettesítő". :) Egészségesebb és sokkal finomabb is. Érdemes kipróbálni, annak is aki nem szereti. Így volt ezzel Emőke is, majd rájött, hogy ez milyen jó! :)

1 nagy fej zellert megtisztítunk, hasábokra daraboljuk és olajban kisütjük, lecsöpögtetjük. Sózzuk vagy fűszersózzuk. Kb. ennyi. :) És várjuk a hatást. ;))

2011. február 4., péntek

Krumplifőzelék

Lehet, hogy egyszerű étel, mégis sokan el tudják rontani. Én pontosan így szeretem, ahogy leírom. Bencém meg sehogyse szereti, de mégis evett belőle 1 tányérral. :)) (többet nem) És nemcsak azért evett belőle, hogy örüljek, hanem mert ízlett neki, mondta is. ;)


Hozzávalók: 1 kisebb fej vöröshagyma; kb. fél kg krumpli; 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál só, 2 babérlevél, 1 pohár tejföl és 1,5-2 evőkanál keményítő (vagy liszt)

A krumplit megpucoljuk, karikákra vágjuk (én így szeretem), és vízbe rakjuk, hogy ne barnuljon meg, amíg a hagymával bíbelődünk.
A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük. Majd rászórunk kb 1 teáskanál sót, 1 teáskanál pirospaprikát és jól átkeverjük. Beletesszük a krumplit és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Belerakjuk a 2 babérlevelet is. Kb 15 percig főzzük. Egy kis edényben elkeverjük a keményítőt, tejfölt és pár evőkanál főzeléklevet és folyamatos kevergetés mellett a főzelékbe öntjük. Óvatosan, hogy maradjon azért egészben is krumpli. Rotyogtatjuk még kb 5 percig és kész. Sültvirslivel ettük. 

uppsz, most látom, ott még maradt egy falatka ;)

2011. február 3., csütörtök

Kreatív blogger díj!

Kreatív Blogger Díj! :) Jólvan, köszönjük a szép szavakat, hajlongás stb...nemrég óta írjuk a blogot aztán tessék sorba kapjuk a díjakat, kérem, mi lesz még itt?! :D:D

Nagyon köszönjük Lizának és Anikónak ezt a díjat!!!

A díjra vonatkozó szabályok:

1. Köszönd meg akitől kaptad. - pipa
2. Tedd ki a logót a blogra. - pipa (majd oldalra is kirakom)
3. Linkeld be, akitől kaptad. - pipa
4. Add tovább további hét blogosnak. - 7-nek nem tudom, szerintem sokan megkapták már
5. Linkeld be őket. - pipa
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket. - pipa
7. Árulj el magadról hét dolgot.
pipa

Akiknek továbbadnám: 
1. Beastie 
3. Strawberry - ő nyerte a kávéfőzőt - lepipált minket ;)
4. Zani of course! :P
5. Bede Róbert ;)
6. Gordon Ramsey
7. Cookie Monster!!

7 dolog rólunk: 

1. Lököttek
2. Éhesek
3. Jóllakottak
4. Egyikünk kocka, másikunk hivatali patkány
5. Biciklivel járunk a munkába (Emőke csak jóidőben!)
6. Hülye hobbijaink vannak, amit nem merünk leírni se..
7. Nemrég örökbefogadtunk egy macskát! :)
Így jó? :)

2011. február 1., kedd

Krumplispogácsa kicsit másképp

Krumplispogácsa egy kicsit másképp. Általában egy egyszerű rántott leves mellé vagy csak úgy önmagában szoktunk enni.


Kb fél kg krumplit vagy héjában vagy ha megpucolva, akkor nagyobb kockákra vágva enyhén sós vízben megfőzzük, majd áttörjük. Amíg hűl ne takarjuk le, mert akkor vizesedik. 
Ha langyosra hűlt beleteszünk diónyi zsírt, 1 vagy 2 tojást és annyi lisztet, amennyit felvesz. De ne legyen túl kemény. Pici sót is tehetünk bele.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk és vagy olajban, vagy egy kizsírozott tepsibe rakosgatjuk és sütőben sütjük.